Default style- Alternative style

Elmászott halászok.

 

Na, ezúttal egy francia  együttes fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy írjunk pár sort az éppen aktuális lemezükről, ezzel is népszerűsítve őket itthon. Szépen körbe  is adogattuk egymás között az albumot, bár elötte azért Nico és Rico is leszögezte, hogy egyrészt komplex dalszerkezetekre számítsak, másrészt semiképpen sem  félmunkával elkészített anyaggal lesz dolgom.  Utánanéztem a bandának és kiderült, hogy a stúdiókeverést ugyanaz a figura csinálta, aki a Converge lemezeken is dolgozott már  jónéhányszor.

Az együttes neve és a lemez borítója alapján elöször valami southernes dologra számítottam, úgyhogy eléggé meglepődtem az albumon található zene hallgatásakor. Erre a zenére azért nem szívesen horgásznék.

Az első szám posztulatos megszólalása egyből a Mastodont juttatta eszembe, de a következő, "Roam Until The End" című szerzemény se túl vidám. Azt hittem, hogy a harmadik szám majd változtat ezen, de tévedtem. Poszt feeling, lehangoltság, "baj van" hangulat, Mastodon atmoszféra. A negyedik szám("DF Code") már mozgalmasabb és stoneresebb jelleget mutat, de még itt is érezni pesszimista érzelmeket. Az ötödik(Between The Ghosts") kezdő gitárhangjai a 80-as évek underground, pincevisszhangos zenéit idézi bennem. Az album egyik legösszetettebb darabja egyébként.  Suicid doom és poszt rock/metal ötvöződik benne, elvont hangulatát pedig egy furcsa szintidallam fejeli meg.  A nyolcadik, "Minutes Later" az első olyan szerzemény, ami egy kicsit pozitív érzületű. De csak egy kicsit. Az utolsó elötti, "Hands Up Old man" számomra átlagos muzsika, a címadó szám("Places To Hide") pedig egy összetettebb, instrumentális tétel. Nagyon jó ötlet volt levezetésként rakni a lemezre, mivel egy tökéletes zárótétel. Riffjeiről és szólóiról nehéz lenne írni, vagy bármihez is hasonlítani őket, Rico talán helytálóbb leírást adna róluk. Nagyon hatásos, ugyanakkor nagyon magunkba fordítos utazást nyújt. Fasza muzsika.

Habár nem igazán az én stílusom ez a modern hangvételű, poszt beütésű, befordulós zenei közeg, viszont az ennek ellenére is kitűnik belőle, hogy nagy hangsúlyt fektettek a lemez elkészítésénél a  precizitásra. Ja igen, és az egyik legfontosabb dolog a lemez hallgatásával kapcsolatban talán az, hogy estefelé érdemes vele próbálkozni. Olyankor jóval könnyebben befogadható ez a fajta zene.

 


Weboldal


 Bandcamp



Tracklist:
1. Scenario
2. Roam Until The End
3. Closed
4. Beginner
5. DF Code
6. Between The Ghosts
7. Invisible Song
8. 42 Minutes Later
9. Hands Up Old Man
10. Places To Hide


Discography:
2005 - El Death Country Manifesto (Demo)
2006 - S/T (EP)
2009 - Hunting Isn’t Easy... When Dogs Become Wolves
2010 - Split with Hombre Malo
2010 - Split with Hellbats
2011 - Places To Hide

 

The band's name and seeing the album cover, you will probably may to associate with some southern thing, so I was surprised enough when I listened to the music. This music is not for fishing.

The first song reminds me of Mastodon  due to its 'destruction' sound, but the following one, "Roam Until The End" entitled song neither too happy. I was hoping at the third song, the situation would changing, but I was wrong. Post-feeling, depression, Mastodon atmosphere. "DF Code" is livelier and shows some stoner waves, but even with pessimistic emotions. The guitar sounds of 'Between The Ghosts' reminding the 80's years underground, cellar echoing music. 'Minutes later' is the first one with a little positive feeling, but just a bit. The last song is a more complex, instrumental piece. This was a very good idea to put at the end of the disk, because this is a perfect final act.

Feelable that the album is made ​​with high precision. This kind of music is for an evening atmosphere, so try to listen to it after the sun goes down.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr822834930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2011.04.26. 10:15:14

Köszi az angol fordítást skacok. Kifejezetten korrekt lett.
süti beállítások módosítása