Default style- Alternative style

Egy legenda !

 Ez most nem Stoner, csak egyszerűen ROCK zene! Szerintem a Thin Lizzy egy legenda, bár nagyon ritkán kerül szóba, mikor a rockzenéről esik szó. A mai napig aktívan zenélnek, kisebb -nagyobb szünetekkel. Úgy gondolom, ennek ellenére, hogy a Thin Lizzy 1986. január 4-ig volt Thin Lizzy, az énekes, basszusgitáros, dalszerző, mindenes haláláig. Veseelégtelenségben és májgyulladásban halt meg. R.I.P. Phil Lynott - mert így hívták az illetőt - nagyon karizmatikus előadó és művész volt. Akit érdekel a Banda története, az a wikipedián utánajárhat. Érdemes.

 Azért választottam ezt az albumot, mert egyrészt az utolsó felvétele volt a csókának, másrészt nagyon jól összefoglalja a csapat addigi munkásságát. Jól szól, köszönhetően az utómunkálatoknak. Sőt van benne némi irónia is, mivel Phil bátyó beszél az alkoholról is a Got To Give It Up elején. A Black Rose-ban Gary Moore is tiszteletét teszi. Az Are You Ready-ben az a Brian Robertson játszik, aki '83 után már nem a Lizzy sorait erősíti, hanem a Motörhead-ét, egyébként 1978-ig gitározott Lynott mellett. Egyébiránt még rengeteg vendégmuzsikus hallható itt.

Egyszóval, igazán remek koncertalbummal hozakodtak elő '83-ban, mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is fogékony a rockzene iránt.

 Live 1.

 Live 2.

stoner, stonerrock, stoner rock, stoner blog, stonerblog, stonerrock blog, stoner rock blog, stonerrockblog, stoner metal, stonermetal, space rock, spacerock, sludge, sludgerock, sludge rock, southern, southernrock, southern rock, magyar bandák, doom, doom metal, doommetal

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr201225085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chino the Hero 2009.07.04. 13:53:07

A Thin Lizzy alap! Mégha nem is stoner, de az kétségtelen, h. hatott stoner rockerekre is. Elég csak az Orange Goblinra, Doomriders-re vagy az Alabama Thunderpussy-ra gondolni.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2009.07.08. 13:26:00

Azt rohadt kevesen tudják,hogy kitől származik a "Whisky in the jar".Mindenkinek a Metallica szám jut róla eszébe.

Chino the Hero 2009.07.08. 17:16:11

Nekem speciel nem.Egyébként már a Thin Lizzy féle verzió is feldolgozás, ugyanis ez eredetileg egy tradicionális ír kocsmanóta volt.
süti beállítások módosítása