Előre leszögezem, nem használok semmiféle kemikáliát. Nem gombázok, nem vagyok skizofrén. Szeretem a sört, az unicumot és a jó zabálásokat. Maximum akkor van iszonyat látomásom, mikor este tizenegykor még eszek valami kihűlt, zsírtól ragadó körmös káposztát, velővel. Valószínűleg ezért nem jön be nekem annyira a Black Mountain ( Part.1; Part.2 )legutóbbi lemeze. (A régebbiek, meg pláne nem.) Mégis miért írok a Fekete Hegyről?

 Joshibarat blogján (Mother Road) Battereye komával beszélgettünk a stoner dömpingről, a középszerűségről és a felhígulásról. Azt beszéltük, hogy csak azok a bandák fogják túlélni ezt az időszakot, akik valami újat, különlegeset, pluszt tudnak belevinni ebbe a műfajba, vagy egyszerűen csak baromi jól csinálják amit ... Ilyen banda a finn Mangoo, amit Joshibánál csekkolhattok és ilyen banda a Black Mountain is.

 Ők is megpróbálják újraértelmezni a stoner zenét. Viszont a Feketék a hippikorszakhoz nyúlnak inspirációért, ami nekem nem sokat mond. Sőt a Hair-től kimondottan elmegy az életkedvem, viszont a mi Joshibarátunknak biztosan bejön. 2008-ban kijöttek az In The Future albummal, ami olyan is; mintha a jövőben játszódó hippikommunáról szóló filmzene lenne. 

 Az első tétel a Stormy High erősen dépörpül, a második viszont klippnóta. Ez még elmegy. És itt jön a feketeleves! A Tyrant a maga közel nyolc percével...hát igen. A forgatókönyv a következő:

 Főcím; majdnem Heavy Metal. Elkezdődik a Cselekmény; lassabb tétel, mély mélázos rész. A főszereplő elkezd filozofiálni, moralizálni stb stb...A Cselekmény folytatódik; megjelenik a női főszereplő is. Akkusztikus gitár, fuvola, hangrezegtetés. Itt már lehet néha érezni, hogy bajok lesznek. Konfliktus; megjelennek az űrmanók, akik elakarják lopni az emberiség kincsét.(Ez nem tudom mi, de nagyon fontos nekik is, meg nekünk is.) Nagy csata fejlődik ki hevmetál zenére. A Végén pedig győznek az emberek, a főhős és a főhősnő egymásba szeret. Happy End. Szörnyű, borzacskó.

 A Wucan ellenpontozza az előző dalt. Finom keleti motívumok keverednek intergalaktikus planetáriumban is hallható billentyűs hangszerekkel. A Stay Free az elmaradhatatlan tisztelgés a Bee Gees előtt. Na itt komolyan elgondolkoztam, hogy fonok magamnak egy koszorút pittypangból. Kár, hogy nincs hajam. A 6. és a 7. szám tök rendben vannak. Az egyik kicsit monotonabb, lassabb; a másik meg, amolyan funky zene rumbatökkel. A Wild Wild igazi durvulat: rövidke angolszász pop nyenyere. Az utolsó (Night Walks) olyan, mint valami ima. Csak a csajszi énekel némi szintis hátérrel.

  Biztos feltűnt, hogy a Bright Lights-ról nem írtam semmit. Csak annyit mondok, tizenhat perc feletti a szám!!!!!!

 Nem akartam megbántani senkit, biztosan sok embernek tetszeni fog. Nekem nem gyerebe, viszont azt el kell ismerni,hogy ez is egy lehetséges út az felszínenmaradásra.

 Amen!

 (A link sehogy sem akar felkerülni;kettévágom és megpróbálom úgy.)